2015. augusztus 28., péntek

Ismertető: Corpse Party: Tortured Souls - Bougyaku Sareta Tamashii no Jukyou


A Corpse Party egy 1996-os, izometrikus nézetű horror-kalandjáték, amit a Team GrisGris fejlesztett, és a Kenix Soft adott ki. A Tortured Souls az eredeti Corpse Party történéseket taglalja.

A Kisaragi középiskolában rendezett kulturális fesztivál után kilenc diák benn marad takarítani, majd ezt követően egyiküknek, Ayumi Shinozaki-nak eszébe jut egy buta kísértetsztori. Elmeséli, hogy a jelenlegi középiskola helyén egy általános iskola állt, ahol az igazgató különös kegyetlenséggel ölt meg négy kisgyereket, ezután öngyilkos lett, az iskolát pedig lebontották – így épülhetett fel a helyén a Kisaragi középiskola. Ezt követően szóba kerül, hogy az egyiküknek, Mayu Suzumoto-nak, a mai nap az utolsó ebben az iskolában, mert el kell költöznie, ezért az interneten egy nő blogjában olvasott módon egy szertartás szerint kilencen széttépnek egy emberalakú papírlapot, majd kilencszer elmondanak magukban egymás után egy mondatot, így amíg megtartod a papírfecnidet, örökké barátok maradtok... Legalábbis elméletben, ugyanis a rituálé közben valami elromlik, és egy földrengés kíséretében a régi általánosban találják magukat, ahol persze nincsenek diákok, viszont agyoncsonkított hullák és zárt ajtók annál inkább, innen kezdődnek a survival horrorba illő események, miközben szépen, lassan más megvilágításba kerül az eredetileg megismert kísértetsztori...

Forrás: AnimeAddicts


Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése